A Talponálló stábja a tavalyi évhez hasonlóan idén is minden nap szubjektív formában számol be a Sziget Fesztivál előző napjáról – még akkor is, ha a kedvenc fesztiválunk idénre lelopta a Talponálló dizájnját, és WC-ket díszítenek vele. A kérdések nap mint nap ugyanazok, a válaszok korántsem. Peti, Zoli, Timi, Luca, és Melissa jelentkezik – de nem csak itt, a @talponalloradio instán minden nap majdnem száz storyban tudósítunk.
Mi volt a nap legkatartikusabb élménye?
Luca:
A legjobb koncert, és kb. az egyetlen is, amin voltam, az az Imagine Dragons volt a tegnapi nap során. Hihetetlen jó hangulatot csináltak, annyira, hogy a számaik üvöltése közben meg is feledkeztél arról, hogy 6 ember nyom össze minden oldalról a tömeg közepén.
Zoli:
Mindenki ezt fogja írni, mert nyilvánvaló, de az Imagine Dragons. A Sziget külföldi fellépői közül azon kevesek közé tartozott az amerikai zenekar, akiket nagyon sokat hallgatok, ezért aztán kiemelten vártam őket. Ami pedig tegnap este jött, arra nem lehetett felkészülni, tényleg katartikus élmény volt, egy igazi másfél órás eufória. Dan Reynolds bármekkora teret be tud énekelni, és ez a Nagyszínpad hangerejével kombinálva igazán lehengerlő volt. Ezen felül fantasztikus volt az is, ahogy magvasabb gondolatokat is próbáltak adni a közönségnek a dalok között, amiket mindenki haza tudott vinni magával.
Melissa:
Abszolút az Imagine Dragonst mondanám. Az a profizmus, ahogyan az egész díszlet és a fények meg voltak szervezve – minden tökéletes volt. Ahogy a végén az egész nézőtér konfettibe és nagy ballonokba borult, egészen euforikus volt.
Timi:
Egyértelműen az Imagine Dragons. Azok a hangok, az a vizuál, amit elhoztak, mind hihetetlen volt, még úgy is, hogy (nyilván saját hibánkból, hisz 10 perccel a kezdés előtt indultunk el a Csónakházból) eléggé hátra sikerült csak beállni a tömegbe.
Peti:
Ch, tömegemberek, mindenki az Imagine Dragons-t írja… Mondjuk tény és való, hogy életem egyik legnagyobb fesztiválélménye volt, de csak azért se azt emelem ki!!! Merthogy az instánkon minden nap megrendezésre kerülő Luca vs. Peti outfitversenyen első nap csúfos vereséget szenvedtem, a szavazatok kevesebb, mint 40 százalékát bezsebelve, ígyhát a második napi megmérettetésnek a vadonatúj Szoboszlai-mezemmel és hatalmas reményekkel vágtam neki. Luca nemes ellenfélnek bizonyult, és eljött egy olyan bomba ruhában, amit meglátva kicsit már megingott az önbizalmam, de este eljött a szavazás ideje, és ROMMÁALÁZTAM! És ha már Szoboszlai-mez – ha a tegnapi nap során nem állított meg miatta 30 ember, akkor egy sem. Volt, aki fotózkodni akart vele, volt, aki csak pacsizni akart, de olyan arc is akadt, aki megállított, és elénekelt nekem egy két versszakos szurkolói nótát, majd megölelgetett. Ezek az élmények is velem jönnek, brutális, hogy mekkora rajongótábora van a külföldiek körében is egy magyar játékosnak.
Mi volt a nap legnagyobb csalódása?
Luca:
Hatalmas tömeg volt Imagine Dragonson, amire lehetett számítani, de arra már kevésbé, hogy fél óra múlva is maximum csak a Nagyszínpad előtti tisztás szélére jutunk.
Zoli:
A Necc Party. Tavaly a VOLT-on hihetetlenül nagyot buliztunk rájuk, és most is ezt vártam. És bár megvoltak a buli maga pillanatai, összeségében nem állt össze a dolog.
Melissa:
Nekem egy kicsit a Necc Party. Sokáig nem voltak jó zenék, illetve én nem is hallottam nagyon. Biztosan azért, mert a Szigetnek nem szabad már egy adott időponttól kezdve teljes hangerővel nyomnia, de nekem elvett kicsit az élményből, és nem is álltunk hátul. Ami pedig még ennél is nagyobb csalódás volt, az a kiengedés. Hajnali 2-kor mozdulni nem lehetett a hídnál. Körülbelül 25 percet kellett várnom, hogy eljussak a hídig és hazamehessek.:(
Timi:
A Csónakház napokkal és idővel exponenciálisan növekvő sora. Lehet, hogy csak mi érkezünk mindig rosszkor, de így a második napra már átlagossá vált a 30-40 perces várakozás. Én már azon sem lepődnék meg, ha az utolsó napra a K-Hídig állnának a piát megfizethető áron beszerezni kívánó emberek.
Peti:
Miközben Zoliék az életükért hömpölyögtek kifelé a Szigetről a K-Hídon valamikor hajnalban, én úgy döntöttem, hogy egy vad csaj leszek, és meglovagolok egy műbikát. Sokat utazok állva BKV-járatokon, így jó az egyensúlyérzékem, de amikor sikerült fejjel előre leesnem egy tekintélyes hosszúságú fennmaradást követően, úgy lehorzsoltam a térdemet ezen a retek posztóbikán, hogy úgy érzem magam, mintha valami egészen más úton szereztem volna az ingyen fesztiválbérletemet.
Mennyit fejlődött az angoltudásod tegnap?
Luca:
Kettő színpad között mindig azt játszottuk, hogy elkezdtük énekelni az „I want it that way”-t hangosan üvöltve, és vártuk, hogy csatlakozzon a tömeg. Nagyon megtetszett az énekhangunk 3 holland srácnak, ezért leálltunk velük beszélgetni vagy fél órát.
Zoli:
Jelentőset! Főleg, hogy erős akcentusú ausztrálokkal sikerült gyakorolnunk az angol nyelv rejtelmeit, ami egy plusz kihívásfaktort adott a dolognak. Nem gondolták volna, hogy ekkora kihívás lesz angolul egy sör kikérése a Csocsó presszóban, de sikerült megoldani.
Melissa:
Sajnos tegnap alig beszéltem angolul. Maximum a tömeggel beszélgettem a koncertek alatt.
Timi:
A Csocsó Presszó a fesztivál második napján sem okozott csalódást. Óbuda gyöngyének törzsvendégein kívül a koradélutáni órákban két ausztrál fiú is betévedt fogyasztani, akiknek az érdekes kiejtését együtt próbáltuk megfejteni, majd néha csak egy gyors szemkontaktussal jeleztük egymásnak, hogy éppen egyikünk sem tudja, miről van szó.
Peti:
Voltak spanolások, főleg ugye a mez miatt liverpool-iakkal, meg úgy általában angol szurkolókkal, de az a durva, hogy az irdatlan árak ellenére az a benyomásom, hogy arányaiban sokkal több a magyar fesztiválozó a Szigeten, mint tavaly. Korábbi években napi 1-2 magyar beszélgetést kaptam el, a többi mind angolul, vagy valami általam még kevésbé beszélt nyelven zajlott, most meg minden harmadik-negyedik brigádtól csodás anyanyelvünket hallom felcsendülni. Sokakkal beszélgettem erről, és voltak, akiknek totál nem ez volt az élménye a témával kapcsolatban, de az biztos, hogy ha a tömegben valaki nekimegy valakinek, majdnem annyiszor hallasz „bocsi”-t, mint „sorry”-t.
Mi volt az a pillanat, amiről úgy érzed, hogy csak a Szigeten történhet meg?
Luca:
Szerencsére a tegnapi powerbank helyzet megoldódott. Kedves idegen volt a tegnapi lány, és sokszoros felszólításra magával hozta a tegnap nála felejtett powerbankemet.
Zoli:
Mivel Peti úgyis a Csocsó Presszóban lezajlott tragikomédiát fogja írni, én azt mondom, mikor ültünk a Csónakházban, és sorra futottak be az ismerősök, mindenfajta előzetes megbeszélés nélkül. A végére már 20-an ültünk az asztal körül, 4-5 baráti társaság egybefolyva.
Melissa:
Amikor egy órán belül összefutottam mindenkivel az egyetemista társaimtól kezdve, a táncos társakon át, a volt iskolám portásának fiáig.
Timi:
Fél napig nem juttatom a szervezetem vízhez. Tudom, ez csakis engem minősít, de néha még mindig megfeledkezem arról, hogy az alkohol azért technikailag nem annyira számít rendes folyadékpótlásnak.
Peti:
Tegnap dél magasságában a teljes lelki béke állapotában sétáltam ki a Csocsó Presszóba, a madarak csicseregtek, a fák levelei kellemesen bólogattak, a számban éreztem a rám váró hűvös, csapolt Soproni ízét, amikoris egy egészen irdatlan ordibálás rázta meg a panelrengeteget, de olyan mértékben, mint Tóth Gabi válása a magyar társadalmat. A hang természetesen a Csocsó Presszóból jött, gyorsan odasereglettem egymagamban, és kiderült, hogy az egyik törzsvendég most jött ki a kórházból, ahol egy komolyabb beavatkozást hajtottak végre a lábán, és az ominózus láb úgy döntött, hogy a Csocsó Presszó teraszán magától szétnyílik. Persze azt kétlem, hogy a láb regenerációjára az orvos a Csocsó Presszó teraszát javasolta, de ez most mellékes. Az egész kocsma előtti terület csupa vér volt, tényleg olyan szintű volt a helyzet, hogy attól tartottunk, hogy az emberünk elvérzik. Mentőhívás, nyomókötés, lábfelpolcolás, és az ilyenkor szokásos protokollok következtek, de az, ami utána történt, tényleg egy Örkény-egypercesbe kivánkozik. Összeszaladt a kocsma apraja-nagyja, nem árulok el nagy titkot, hogy egyikőjüknek sem volt orvosi diplomája (Dr. Zsani nem ért rá), és különböző házi praktikákkal és tippekkel traktálták szerencsétlen szenvedő alanyt, aki valószínűleg már az ép lábát is feláldozta volna, hogy békén hagyják végre az ormótlan baromságokkal. A feszültség egyre nőtt, a segítők már egymással is ordibáltak, a különböző kríziskezelési technikák generálta vitába már be-befolyt az Orbán-kormány egészségpolitikája, és egy-egy ízesebb Gyurcsányozás is, és miközben a segítőcsapat szakpolitikai konferenciája majdnem tömegverekedésbe torkollott, a megszeppent sérült csendben vérzett. Ezen a ponton úgy döntött, hogy ő nem akar elájulni, ellenben a mentőnek esze ágában sem volt megérkezni, ígyhát miközben felette ordibáltak, ő a telefonjáért nyúlt, és legnagyobb meglepetésünkre rendelt magának egy pizzát. A feszültség tovább nőtt, a mentő nem jött meg, ellenben a harminckettes húsimádó igen, így végül a balhézás közös pizzázásba csapott át. A vértócsa és a már üresen kongó pizzásdoboz fölött elmesélt néhány régi anekdota tovább oldotta a feszültséget, és nagyjából két órával később befutott a mentő is, így happy enddel zárult a történet. Elvileg megmarad a srác, mi pedig élőben láttunk egy Mi kis falunk epizódot. Ezt már Zoli mondta.
Mi az, amit semmiképp sem mesélnél el anyukádnak a tegnapról?
Luca:
A tüskék becsempészése úgy néz ki, minden napos teendővé vált. Így hát elköteleződtem megint eme nemes cselekedet felé, ezzel megalapozva az estémet.
Zoli:
A tegnaphoz képest most már nem az elfogyasztott sörök számát hanem azok árát.
Melissa:
Most egész ügyesen hazaértem időben, úgyhogy most büszke lehet!
Timi:
Hogy egy közel negyven éves férfira folyatjuk a nyálunkat és „jó daddy”-zzük le minden második percben a lányokkal. Bár az a férfi Dan Reynolds, tehát minden további nélkül megérdemli e nemes jelzőt, anyukámnak nem feltétlen kell tudnia a néha előtörő apakomplexusainkról.
Peti:
A jäger íze ismerős volt, a srác, aki a számba nyomta, meg idegen. Megesik.
0 hozzászólás