A szabadság Szigete ismét megnyitotta kapuit, immáron 30. alkalommal, és 5. alkalommal úgy, hogy a Talponálló stábja is a helyszínről közvetít. A csapat némileg változott, Peti, Zoli, Timi és Luca mellett idén hatalmas visszatérőnk, a 2018-as VOLT-ot velünk végigpörgető Csorba Kata a brigád ötödik tagja. A @talponalloradio instán idén is megmutatjuk nektek a fesztivál minden pillanatát, naponta jelentkezünk Spotify-on is összefoglalóval, de kedvenc műfajunk, a kérdezz-felelek cikk intézménye is velünk lesz a Sziget minden napján. A kérdések minden nap ugyanazok, a válaszok korántsem.
Mi volt a nap legkatartikusabb élménye?
Timi: A Revolut Stage-nél Joost Klein nevét üvöltve skandáló tömeg, na meg az egész buli, amit az ember lenyomott. A hangulatot ezalkalommal szerintem csak fokozta, hogy sikerült ismét egy olyan batárnagy sátrat építeni hozzá, ahova a levegő soha nem tud bejutni, tehát az emberek a koncert végén full megizzadva és kissé oxigénhiányos állapotok közepette hagyták el a helyszínt, de ez már csak részletkérdés.
Luca: A főfellépők közül egyiket se ismertem, de a Party Arénában első napra beidőzítették az Elrow-t, ami az elején elég gyengén indult, de aztán bekeményítettek, és a horrorisztikus, bolond bohóc-bulit megspékelték gólyalábon mászkáló kosztümös táncosokkal, konfettiágyúval és rohadt jó hangulattal.
Zoli: Kylie Minouge-val párhuzamosan zajlott a férfi vízilabdaválogatott negyeddöntője az olimpián, ezért kénytelenek voltunk a Nagyszínpad előtt csak 50%-on bulizni az ausztrál énekesnő jobbnál jobb dalaira, mert közben a mobilom képernyőjén elképesztő izgalmakat élhettünk át – meg két kisebb stroekot. Amikor aztán a büntetőpárbajban Vogel Soma egymás után mutatta be a parádésabbnál parádésabb védéseket, már az is egy-egy mini katarzis volt, de amikor Manhercz megszerezte a győztes gólt, ott abszolút a csúcson voltunk. Mellette meg még jó zene is szólt.
Kata: Bármilyen meglepő, de Kylie. Ugyan nem a híres énekesnő műsora miatt, hanem mert miután lehetőséget adott arra, hogy végiggondoljam a Sziget dinamikát, outfiteket, megbeszéljük, melyik koncerteken szeretnénk mindenféleképp ott lenni a napokban, zárásként egy rettenetesen izgalmas vízilabda meccset nézhettünk meg Zoli telefonjáról.
Peti: Az idei Eurovíziós Dalfesztivál utáni első adásban is beszéltünk a holland versenyző, Joost Klein kizárásáról, és arról, hogy ha nem diszkvalifikálják, akkor valószínűleg megnyerte volna az egész banzájt. Joost Klein az Eurovíziót így nem nyerte meg, de eljött Magyarországra, ahol jött, látott, és felrobbantotta a Sziget legnagyobb sátrát. Ez az ember egy állat, snollebollekes-i, mickie krause-i magasságokban van. Aki nem ismeri az említett urakat, nézzen meg pár koncertvideót tőlük, nem fog csalódni. Pszichedelikus élmény tudatmódosítók nélkül.
Mi volt a nap legnagyobb csalódása?
Timi: Az, hogy az előbb említett zseniális úriembert (Joost Klein) sikerült egy másik olyan előadóval fedésbe tenni, akit évek óta várok. Így Royel Otis-ról lélekszakadva rohanhattunk át a Revolut Stage-hez, és sajnos le is maradtunk Joost koncertjének első feléről, de az Europapát még pont el tudtuk csípni.
Luca: Tudom, hogy tavaly, meg azelőtt szanaszétdícsértük a Csónakházat, de idén az egyik legnagyobb csalódás. Jó, valamennyivel olcsóbb a sör, mint a fesztivál területén bárhol máshol, de cserébe olyan nagy sor van, hogy a Kínai Nagyfal mellett ezt is látni a Holdról.
Zoli: Úgy érzem, nincsenek sokan. Persze, lehet mondani, hogy ez jó, meg végre a Sziget nem tömegnyomor, de szerintem a fesztivál esszenciájának elemi része a rengeteg ember. Egyelőre ez nem volt meg, de a mai nap Azi révén bízom a magyarokban, valamint hogy a hétvégére felfut a dolog.
Kata: Azt még talán el tudtam nézni a szervezőknek és az érkező Sziget-lakóknak, hogy a karszalag átvételével az átlagnál jóval több idő ment el, mint az elmúlt években, de amint a Csónakházhoz értünk, rögtön átértékelődött bennem, mi is az a hosszú sor. Remélem, ez majd a további napokban sok embert eltántorít, és visszakapjuk a spotunkat, ahova nem sorért, hanem a sörért megyünk.
Peti: Csak egy-két számot láttam Kylie Minogue produkciójából, de most sem győzött meg, az áprilisi sajtótájékoztató óta nem értem, hogy kinek pattant ki a fejéből az ötlet, hogy ez 2024-ben egy Sziget Nagyszínpadot ér. Alig várom a 2025-ös Demjén Rózsi koncertet a Main Stagen, ami után pár perccel be is robban majd az Alphaville és egy rézfúvós Modern Talking Tribute Band. Arról nem is beszélve, hogy a koncert után a tömegben elkeveredve lemaradtam a vízilabdameccs végéről.
Mennyit fejlődött az angoltudásod tegnap?
Timi: Összefutottam pár Erasmusról ismert Ausztrál barátommal, szóval az angol kötelező volt nekem tegnap. De őszintén meg is lepődtem, hogy most nem kellett minden mondatuk után visszakérdeznem – aki beszélt már ausztrálokkal, ismeri a kiejtést. Egészen gördülékenyen mentek a dolgok.
Luca: Hi! My name is Luca, I’m living here. The first day of this year’s Sziget Festival was a vibrant kickoff to one of Europe’s largest music events, and I couldn’t be more grateful to be part of it once again. Having attended many Sziget Festivals before, I’m deeply thankful for the opportunity to experience the incredible atmosphere, diverse lineup of international artists, and the unique sense of freedom and unity that this festival consistently brings. Each year, it feels like coming home. (ezt nem értjük, reméljük nincs benne csúnya szó, vagy rasszista dolgok – a szerk.)
Zoli: Tegnap csak pár angol mondatot sikerült váltani. Elbeszélgettünk Timi ausztrál udvarlójával a nemzetközi és magyar punkzene alapvető különbségeiről, valamint egy holland hölggyel is arról, hogy mennyivel volt olcsóbb tegnap a Csónakház, és neki így már nem éri meg végig állni a sort.
Kata: Az első este még nagyon lightos volt, így pár mondaton kívül nem sokat fejlődött a nyelvtudásom sajnos. Ami biztos, hogy az igencsak kevésnek mondható angolul zajlott beszélgetésem százszor könnyebben ment, mint a Csocsó Presszóban a törzsvendég mondanivalójának megértése.
Peti: Ismét összesodort minket az élet a tavaly megismert, Nigériából származó Samuellel, akivel tavaly közös, papíralapú fotót is készítettünk, úgyhogy idei első angolnyelvű mondataimmal tudattam is vele, hogy muszáj újat csinálnunk, mert az előzőt beleejtettem a mosógépbe és kimostam.
Mi volt az a pillanat, amiről úgy érzed, csak a Szigeten történhet meg?
Timi: A végére összejött a kis csapat, és vagy 15-en beszélgettünk a Csónakháznál, páran egészen kb. fél háromig. A helyszín emelkedett sörárai sem szegték kedvünket, jó volt mindenkit újra látni. Továbbra is ez az egyik legnagyobb tippem Szigetre készülőknek, a Csónakházba mindig érdemes benézni két koncert között, vagy egy este végén.
Luca: Első napon nem terveztem semmilyen vadulást, haza szerettem volna jutni minél hamarabb, tekintve, hogy 9-től már dolgozom, ezért hajnali 1-2-kor le akartam lépni, ehhez képest hajnali negyed 5-kor a taxisofőrt énekeltettük az I want it that way-el.
Zoli: Nem sok fesztiválon lehet eltévedni, de este a Szigeten ezt egész könnyű volt összehozni a rendezvény dimenzióit tekintve.
Kata: Az örökkévalóságig tartó séták. Remek ötletemet, miszerint a Csónakházból hazafele menet nézzünk be a Colosseumba, majd sétáljunk kifelé, megspékelte a borzasztó tájékozódási képességem, így sikerült 40 perc hosszúságúra feltornázni ezt az akár 15-20 perc alatt teljesíthető utat. Zoli! Ha továbbra is ilyen ötleteim vannak, ne hallgass rám, légyszi!
Peti: Én is azt az osztálytalálkozó feelinget tudnám említeni, amit Timi is. Megérkezik 15-20 távoli ismerős, két-három fős brigádokban mozognak, belépéskor még nem is tudják, hogy a többiek is ott vannak, de az este egy pontján valahogy mind összegyűlnek megbeszélés nélkül a Csónakház teraszán, ahol aztán bepótolják az egymás nélkül eltöltött utóbbi hónapokat, éveket. Fantasztikusak a Sziget energiái, és végre a DK-PB-MSZP nagykoalíciónál sokkal pozitívabb kontextusban jelenthetem ki, hogy összenő, ami összetartozik.
Mi az, amit semmiképp sem mesélnél el anyukádnak a tegnapról?
Timi: Hogy még kifejezetten részegnek sem kellett lennem ahhoz, hogy már az első napon majdnem a WC-ben hagyjam a telefonomat. Ez már úgymond egy hagyomány számomra, a Szigetes telefonkeresések sosem maradhatnak el, legyen szó az enyémről, vagy bárki máséról.
Luca: Azt, hogy a fél életünket vagy a Csocsó Presszóban, vagy a Csónakházban töltjük, és nem élvezzük ki a fesztivál minden pillanatát. Egyébként jó gyerek voltam tegnap, úgyhogy mindent elmondanék, ha beszélnénk ilyenekről anyukámékkal.
Zoli: Azért a Csocsó Presszós session végére egészen sikerült megalakulni. Kocsit már nem vezettem volna, amikor elindultunk befelé a fesztiválra…
Kata: Talán a legkevésbé arra vagyok büszke, hogy az első nap és a gyenge koncertek ellenére sikerült fájó torokkal hazaindulnom. Ezen kívül igazán jól viselkedtem, olyannyira, hogy anyukáméknak küldtem el az idei első, Szigeten készített koncertvideómat.
Peti: Az alapozás olyan jól sikerült, hogy amikor kiléptem a tűző napra, majdnem megejtettem a Sziget első hányását, még a Szigetre való belépés előtt. DE TERMÉSZETESEN EZ NEM TÖRTÉNT MEG, MERT A CSOCSÓ PRESSZÓBAN KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ ALKOHOLT MÉRNEK, A LEGJOBB ÁRAKON, BARÁTSÁGOS LÉGKÖRBEN, ÉS VÉLETLENÜL SEM ÁLL MÖGÖTTEM A CSAPOS PISTI, ÉS NÉZI, HOGY JÓKAT ÍROK-E RÓLUK!
0 hozzászólás