A szabadság Szigete idén is megnyitotta kapuit, immáron 30. alkalommal, és 5. alkalommal úgy, hogy a Talponálló stábja is a helyszínről közvetített. Peti, Zoli, Timi, Luca és Kata ötöséből Luca idő előtt külföldre távozott, így az utolsó, összefoglaló cikkünkben az alapcsapat négy tagja foglalja össze a fesztivál utolsó napját, illetve úgy általában a 2024-es Szigetet. A @talponalloradio instán idén is megmutattuk nektek a fesztivál minden pillanatát (highlight-ban már elérhető!), naponta jelentkeztünk Spotify-on is összefoglalóval, de kedvenc műfajunk, a kérdezz-felelek cikk intézménye is velünk volt a Sziget minden napján. A kérdések minden nap ugyanazok, a válaszok korántsem.
Mi volt a nap legkatartikusabb élménye?
Timi: Mindenképpen Skrillex-et mondanám, aki bár Fred Again előtt játszott, hatalmas bulit rittyentett a Nagyszínpad előtti porfelhőbe a naplementében.
Zoli: Skrillex elképesztően ütős zenei set-je. Hatalmas bulit tartott, elképesztő veretéssel, voltak nagy klasszikusai és új számok is. Sokat kommunikált a közönséggel, nem pihent egy percet sem. Nagyon rég vártam, és most végre itt volt, abszolút eksztázist okozva mindenkinek.
Kata: Egész héten azt hallgathatták tőlem a társaság tagjai, hogy mennyire várom a hétfői napot, ami szerintem már a fülükön folyhatott ki. Ez nem más miatt volt, mint Fred again… miatt, mert az elmúlt fél évben rongyossá hallgattam a számait. Szerencsére abszolút nem okozott csalódást az úr fellépése, végigbuliztam és sikoltoztam az egészet, pedig sosem voltam ezelőtt ekkora fangirl típus.
Peti: Igazi katarzist az utolsó nap nem éreztem, inkább szép pillanatokat éltem át, mintsem katartikusokat. Ennek legfőbb oka szerintem az volt, hogy kicsit már az utolsó nap közben elkezdtem belül gyászolni a fesztivált, mert tudtam, hogy mennyit kell várni a következőre, és kicsit szentimentálisabb, apró dolgoknak örülősebb hangulatomban voltam az utolsó napon, nem veretősben. Ilyen szép pillanatból pedig rengeteg volt, jó részüket pedig már vissza is nézheted a @talponalloradio instán highlight-okban!
Mi volt a nap legnagyobb csalódása?
Timi: Bár jó élményként említeném meg, hogy páran a napot a Csónakház megszokott sörpadjain zártuk, mégis kicsit szomorú volt látni, ahogy 5-6 óra körül már mindenki hazafelé vonult, és a Sziget eme ikonikus helyszíne is lassan kiürült.
Zoli: Megérkezett a por így utolsó napra, ami azzal kombinálva, hogy két olyan DJ volt a Nagyszínpadon, akikre aztán igazán lehet bulizni, és ezáltal a port is felverni, abszolút sivatagi körülményeket eredményezett.
Kata: Nagyon vártam Argy fellépését, amit sajnos az utolsó pillanatban lemondott, de így legalább volt egy kis időm pihenni, és kimenni a Party Arénából egy szusszanásnyira.
Peti: Az, hogy csak a legutolsó számra értem oda Lil Frakkra, nagyjából húsz perc futás árán. Bár igazából nézőpont kérdése, mondhatnám azt is, hogy katarzis, hogy húsz perc futás után még elkaptam az utolsó számot. Félig üres a pohár, vagy félig teli, ez itt a kérdés, de mivel csalódásról van itt szó, megfogom most innen. Kicsit tényleg szomorú voltam miatta.
Mennyit fejlődött az angoltudásod tegnap?
Timi: Nem tudom, miért, vagy hogyan, de mikor nyolc körül lefeküdtem, az agyam szerintem valahogy be akarta pótolni az utóbbi napok szomorúan kevés angol nyelvű kommunikációját, így full random sztorikat álmodtam össze félig magyarul, félig pedig angolul. Ez számít?
Zoli: Tegnap konkrétan nem hagyta el angol szó a számat. De még egy sorry-ra sem futotta. Nem baj, majd jövőre figyelünk erre is.
Kata: Ezt a topicot inkább a random dolgok közlésével folytatnám, így nagy örömmel bejelentem, hogy a Zing teljes mértékben összeszedte magát az utolsó napra, és sikerült egy 10/9-es street burgerrel levenni a lábamról.
Peti: Magyar zászlóval a hátamon buliztam tegnap, egy ír srácnak pedig sikerült tőlem megkérdeznie, hogy ez milyen zászló, nem ismeri. Na mondom, bravó, de azért elmondtam neki, hogy legnagyobb meglepetésre magyar, kövi órára pedig készüljön, mert Széchenyiből dolgozatot írunk.
Mi volt az a pillanat, amiről úgy érzed, csak a Szigeten történhet meg?
Timi: Az, hogy a fesztivál legutolsó napjára érkezik meg a tömeg és a kígyózó sorok a WC-k előtt. Amiről eddig kritikákat fogalmazhattunk meg, például, hogy nem voltak sokan, arra a Sziget pont az utolsó nap cáfolt rá.
Zoli: Az utolsó Nagyszínpadi koncertet lezáró tűzijáték igazán felejthetetlen volt. Egy kicsit keserédes is, de ott gyorsan átfutott az ember agyán minden, hogy miket is élt a hat nap alatt, és hogy mennyire jó, hogy van a Sziget.
Kata: Nem tudom elképzelni, hogy más esetben képes lennék öt nap bulizás után az utolsó napon még reggelig nyomni, de ez is megvalósult. Nem tudom, mit írhatnék még, mert az elmúlt héten egy olyan álomvilágban éltem, ahol már a civil dolgok tűnnek furának.
Peti: Este a Csocsóból rohantam vissza a fesztiválra, és úgy döntöttem, elektromos rollerre pattanok. Ahogy feloldottam a kis zöld járgányomat, elszáguldott mellettem egy másik Lime-használó Sziget-karszalaggal a karján, amit természetesen nem hagyhattam annyiban. Utolértem, az eredmény pedig egy irtózatosan nagy rollerverseny volt, előzgetésekkel, kanyarok ívének jó megválasztásával, és végül győzelmet is arattam, még ha csak célfotósan is. Aztán a verseny után közösen bénázhattunk percekig, mert nem tudtuk lezárni a rollereinket, szóval végülis totál fölösleges volt rohanni.
Mi az, amit semmiképp sem mesélnél el anyukádnak a tegnapról?
Timi: A ma 5:40-kor a Csónakháznál készült cukiskodós képünkön Petivel azért jobb is, hogy csak csukott szemmel mosolygunk, lehet, hogy egyikünk sem tudott volna már egyenesen nézni.
Zoli: A ma reggeli állapotomat. Borzasztó volt felkelni és dolgozni, a délutáni vezetésoktatást majdnem lemondtam. Viszont másfél liter víz eltüntetése után már egy hamvaiból feltámadó főnix madárként vetettem bele magam a munkába, és csak minden második percben voltam borzasztó szarul.
Kata: Sajnos nem igazán sikerült anyukám előtt takargatnom az állapotomat, amiben hazaérkeztem, hiszen kedves szüleim már a reggelijüket fogyasztották, mire hazaértem. Ebből kiindulva, nem hiszem, hogy bármi meglepetést tudnék mesélni (vagy inkább nem mesélni) neki.
Peti: Na erre, az utolsó napi szégyellnivaló válaszra vártam egész héten! A Csocsó Presszóban ugyanis a pultosokkal a fesztivál elején megegyeztem, hogy végig külön fogják vezetni a Talponálló Stáb fogyasztását, hogy a végén láthassuk, milyen statisztikákat sikerült felmutatni ivás terén. Ezúton is köszönöm az együttműködésüket, remek munkát végeztek. A Talponálló 2024-es Sziget Fesztiváljának Csocsó Presszós fogyasztása tehát számokban: 37 korsó világos sör, 32 száraz fehér viceházmester, 18 feles Jägermeister, 15 feles Unicum Szilva, 6 feles Vodka, és 25 doboz meggysör – összesen 80.210 Ft értékben. Az üdítőket nem számoltam!
És végül: hogyan élted meg a 2024-es Sziget Fesztivált?
Timi: Néha kicsit fáradtan, de tök lelkesen tolta végig mindenki az idei Szigetet a stábból, ez velem sem volt másként. Ismét bebizonyosodott, hogy bár a fesztivál csak egy hét az évből, mégis érdemes lesz rá megint egy évet várni, hiszen az egész egy akkora impulzusfröccs és fun élmény volt idén is. Az pedig, hogy ez mind itthon van nekünk, a saját városunkban, csak még különlegesebbé teszi. 🙂
Zoli: Tényleg három a magyar igazság, legalábbis olyan szempontból biztos, hogy nekem a harmadik Sziget Fesztiválom sikerült a legjobban. Remek csapat gyűlt össze, az egész stáb imádnivaló volt, és habár tavalyhoz képest jóval kevesebb embert ismertem a line up-ból, ezek a fellépők nem véletlenül világsztárok. Parádés koncertek idén is bőven akadtak, nem unatkoztunk egyetlen nap sem. A Szigetről minden évben elmondják bizonyos emberek, hogy ez már nem az a Sziget, mint régen, meg béna a line up, aztán mégis összefutsz velük a Csónakházban. Nem kell félteni ezt a Fesztivált, biztosan velünk marad még jó sokáig, és ez így van jól.
Kata: Nagyon hálás vagyok, hogy az első teljes, egyhetes Sziget-élményemet idén ezzel a csodás társasággal tölthettem. Első napi tervem, miszerint minden páros napon maradok a fesztivál területén sokáig, egy tökéletes ötletnek bizonyult és így minden nap sikerült a legmegfelelőbb módon részt vennem a koncerteken. Nagyon jó érzés volt, hogy a kisebb stábunk egy óriási társasággá alakult, így mindig volt valaki, akinek hasonló tervei voltak aznapra, és tudtunk közösen mozogni. Összességében rengeteg felejthetetlen élményt szereztem, amiért örökké hálás leszek.
Peti: A tegnap színpadra lépő Elefánt egyik sorát idézném: a gyönyörű valahogy kicsit mindig szomorú. És ezt éreztem tegnap, a Nagyszínpad zárásakor fellőtt fantasztikus tűzijáték alatt is. Kifutottam a rét felé, ahonnan már nem takarták a fák, és ahogy ott egyedül szaladtam, mint valami gyerek, közben azt éreztem, hogy szinte kívülről látom magamat, ahogy egy pillanatig nem érdekel, hogy szakállas csávóként sprintelek lelkendezve egy tűzijáték miatt, szinte ugrálok, majd megérkezek, megállok egyhelyben, és csak bámulok az égre. A Szigeten mindenki megtalálja magában a gyereket, egy végigcsinált Sziget utolsó napjára nincsenek gátlásaid, mert tudod, hogy itt senki nem néz ki érte sehonnan. És nem csak a benned élő gyereket találod meg, hanem az összes többi fesztiválozóban egy kicsit saját magadat is. Kiderül, hogy ugyanaz a kedvenc csapatod, mint a sorban előtted várakozó ausztrál srácnak, hogy pont olyan a pólód, mint a debreceni egyetemistáknak, vagy hogy pont ugyanaz a kedvenc számod, mint a holland lányoknak, akiket a Sziget Cirkusznál ismertél meg. És ez a csoda, ahol tényleg mindenki a barátod, ahol mindenki elfogad annak, aki vagy, ahol nincs a valóság problémáiból semmi, csak a felhőtlen, élményekkel teli egyhetes utazás, ez gyönyörű. És pont emiatt szomorú. Mert van az évben 51 hét, ami ilyenkor értelmetlennek tűnik, egy leküzdendő akadálynak, amin túl kell lenni a következő Szigetig. Mert tényleg ezt érzem, hogy a Szigetre hazajárok. Mert most, hogy itthon ülök a lakásomban, hiányzik az a kis fatönk a bokor mellett, amiről tudtam, hogy ezen a kis ösvényen kell besétálni a növényzet mögé, ahol a sátramat tartom. Mert végigsétálok a lakhelyemtől a boltig vezető úton, és hiányzik, hogy minden szembejövő emberrel összemosolyogjak, minden második ember valami színes ruhakölteményben jelenjen meg. Most még a reggeli ébredés utáni, tűző napon álló ivóvízpontnál való hideg kortyok is hiányoznak egy félig koszos műanyagflakonból a Nagyszínpad mellett. És ücsörgök, újra és újra végigpörgetem a képeket, videókat, és azt érzem, hogy egy részem ott maradt a Hajógyári fái között. És hogy valahogyan meg kellene próbálni a mindennapokat is azzal a szemmel látni, ahogyan a Szigetet látja az ember ezen a héten. Na, ezt adta a 2024-es Sziget. Csodálatos pillanatokat, koncerteket, élményeket, amelyeket sosem fogunk elfelejteni. Meg persze azt az élményt, amit minden sajtómunkásnak kívánok, hogy az életében legalább egyszer éljen át: ennél jobb stábot nem is kívánhatnék, mint akikkel ezt a Szigetet csináltuk végig, hiszen nem csak a barátaim, hanem ha kell, úgy pörgetik a Talponállót, hogy volt pillanat, amikor csak ültem, söröztem, és a saját story-jainkból tájékozódtam, hogy mi is történik éppen a fesztiválon. Fantasztikus volt egész héten Zoli, Timi, Kata és Luca is, de egy idő után már a többi barátunk is becsatlakozott, és videókat, képeket küldtek, bármerre jártak, hogy a kontent részeivé válhassanak. És persze akarva-akaratlanul a kontent részévé vált olykor a Csocsó Presszó csaposa, Pisti is, akinek szinten szeretném megköszönni ezúton is, hogy rengeteget segített a rádiófelvételekhez szükséges körülmények biztosításával. Kedves Hallgató, Néző, Olvasó, a legjobban viszont Neked szeretnénk megköszönni, hogy velünk tartottál a héten. Most egy kicsit unalmas 51 hét jön, de ígérjük, megpróbáljuk majd kicsit feldobni. Ha kell, akkor fesztiválközvetítéssel, ha kell, akkor a stúdióból. Egy dolog azonban biztos: 358 nap múlva ismét hazatérhetünk. És gyönyörű lesz.
0 hozzászólás