A szabadság Szigete ismét megnyitotta kapuit, immáron 30. alkalommal, és 5. alkalommal úgy, hogy a Talponálló stábja is a helyszínről közvetít. A csapat a szokásos, Peti, Zoli, Timi és Kata továbbra rendületlenül közvetít, Luca azonban úgy döntött, hogy nem csak a Szigetet, hanem az országot is elhagyja, de mentségére legyen mondva, szólt előre. Az utolsó két napnak így vendégszerzőkkel vágunk neki, mai alanyunk pedig nem más, mint barátunk, az egész Szigeten velünk létező Tamás Ádi. A @talponalloradio instán idén is megmutatjuk nektek a fesztivál minden pillanatát, naponta jelentkezünk Spotify-on is összefoglalóval, de kedvenc műfajunk, a kérdezz-felelek cikk intézménye is velünk lesz a Sziget minden napján. A kérdések minden nap ugyanazok, a válaszok korántsem.
Mi volt a nap legkatartikusabb élménye?
Timi: Az egész Sam Smith-koncert nagy élmény volt nekem, az a performansz, amit az összes táncosával elénk hozott, hatalmasat robbant este a Nagyszínpadon. Aztán amikor felcsendültek az utolsó számként játszott *Unholy* dallamai, mindenki egy kicsit még jobban megőrült.
Ádi: Sokszor olvashattátok már biztosan a többieknél, de nem tudok mást ideírni, mint a Csocsó Presszót és a Csónakházat. Ahogy összeülünk ezen a két helyen, és együtt van a csapat… Nekem mindig ez a legjobb élmény.
Zoli: A tegnapi nap nem bővelkedett koncertekben számomra, azonban amikor éjfél előtt nem sokkal az Anna & the Barbies felé vettük az irányt, még csak sejtésem sem volt, hogy micsoda extázisba fogunk érkezni. Egy hihetetlenül őszinte és szívhez szóló koncertet kaptunk, elképesztő veretéssel. Nem ismerem a számaikat a legnagyobb slágereken kívül, de ez nem gátolt meg abban, hogy hihetetlenül élvezzem a bulit. A közönség pedig elképesztő volt, a pár száz ember 80-90%-a végig ugrálta és tombolta a koncertet. Pásztor Anna pedig fixen Magyarország top 5 legszínpadképesebb előadójának egyike.
Kata: Ez most kivételesen nem koncertélményhez köthető, viszont az az érzés felbecsülhetetlen volt, mikor a második söröm elfogyasztása kijózanított, és sikerült kirántani magam abból a mély gödörből, amiben voltam, amit leginkább a másnaposság és a fáradtság szerelemgyermekeként definiálnék.
Peti: A tegnapi nap legnagyobb katarzisa az volt, amikor kiszúrtam az Anna & the Barbies-koncerten a tömegben Hrutka Jánost, a magyar válogatott korábbi német bajnok sztárját, és kiderült, hogy ő is ember, mert Coca Colás flakonból itta a fröccsöt, amivel meg is kínált. Imádtam eddig is, eztán még jobban fogom. Mármint Hrutka Janit, nem a fröccsöt. Bár azt is. A másik csúcspont még délután következett be, amikor odaült a Csocsó teraszára egy kedves idegen teljesen egyedül, ámde szerencsére üvöltő JBL-hangszóróval a táskáján, aminek alapvetően nem örülne az ember, na de cimboránk a legjobb Dömötör Balázs-számokat játszotta, és pontosan úgy váltogatott a zenék közt, mint egy olyan DJ, aki a megboldogult Sláger FM-színpadon kellene, hogy fellépjen éjjel kettőkor a legnagyobb magyar trash-slágerekkel. Megkaptam, amire vágytam, egy falat boldogság a 2019-es Sziget hangulatában.
Mi volt a nap legnagyobb csalódása?
Timi: Nem sikerült annyira megalakulni, mint mondjuk az előző napokon, így olyan 1 óra körül el is hagytam a fesztivál területét, hogy rápihenjek az utolsó napunkra. Így a végén már eléggé érzem magamon a fáradtságot.
Ádi: Számomra a nap legnagyobb csalódása egyértelműen Sam Smith volt. Úgy mentem oda a koncertjére, hogy nem vártam semmi extrát, csak meghallgatom, de aztán brutálisan bekezdett az elején, és az összes számát ismertem. Viszont ez csak fél órára volt igaz, addigra lejátszotta a híres számait, és utána már egyáltalán nem volt érdekes sajnos.
Zoli: A Sam Smith koncert végén egy elköszönés nem lett volna rossz. Kicsit olyan érzésem volt az amúgy nagyon jó buli után, hogy oké, kitöltöttük a szerződésben foglalt időt, leadtuk ezt az amúgy fantasztikus show-t, akkor csáó, mentünk. Kár érte.
Kata: Felháborítónak találom azt a tényt, hogy már második napja nincs dobozos meggysör a Csónakházban. Remélem, holnapra orvosolják ezt a problémát az érintettek!
Peti: Beszéljen helyettem a jegyzet, amit a telefonomban találtam a ma éjszakáról.
Mennyit fejlődött az angoltudásod tegnap?
Timi: Nem biztos, hogy ma én vagyok a legmegfelelőbb ezt a kérdést megválaszolni, ugyanis egy szót nem váltottam tegnap külföldiekkel. Viszont hazafelé tartva egy posztert sikerült a Google fordító segítségével megértenem, úgyhogy ez már lehet, hogy fejlődésnek nevezhető.
Ádi: Sajnos az angoltudásom fejlődése kimerült annyiban tegnap, hogy megmondtam másoknak is, merre található a legközelebbi mosdó. De szerintem csodálatos volt a kiejtésem arra a pár szóra.
Zoli: Szerintem ezt a kérdést idénre elengedhetem, tegnap ha két angol szót mondtam, már barokkos túlzásnak lehetne nevezni. Valahogy most akkora társasággal császkálunk a Szigeten, hogy nincs is esélyünk a nemzetközi kapcsolatok építésére.
Kata: Én már tulajdonképpen nem is tudom, hogy miért válaszolok erre a kérdésre. De ha már itt vagyok, leírom azt a költői kérdést, amit tegnap óta érzek bármilyen olyan helyzetben, amikor nem csak Szigetre tartó, vagy onnan távozó emberekkel találkozom a fesztivál területén kívül, de annak közelében. Tehát, normális vajon, hogy azt gondolom, hogy ezek az emberek amúgy Sziget NPC-k?!
Peti: Egy lengyel fiatalember egy koncertre menet fontosnak tartotta, hogy elbüszkélkedjen vele, hogy a „kurwa” szó valójában tőlük származik. Furcsa flex, de oké. Annyit sikerült válaszolnom, hogy „congratulations”.
Mi volt az a pillanat, amiről úgy érzed, csak a Szigeten történhet meg?
Timi: Minden nap megfogadom, hogy elnézek csomó más helyre is, aztán a végén mindig a Colosseumban kötök ki. A tegnapi mondjuk más volt, ugyanis sikerült ezt egészen korán, olyan éjfél körül megejteni, ami a véralkoholszintem alacsonyságának okán mondjuk kicsit lehozós volt nekem.
Ádi: Bármelyik kisebb színpadon, vagy egyszerűen a Lipton-standnál (tegnap ez volt a kedvencem) akkora bulik tudnak kialakulni, hogy eszméletlen, és annyi időt el lehet ott tölteni, hogy úgy érzed, hogy egy nagyobb színpadnál vagy. Rengeteg embert magába vonz.
Zoli: A tegnapi Sam Smith koncertről semmit sem vártam, mert tulajdonképpen alig ismertem – de a Szigetben pont ez a jó, hogy biztos nem ismered a teljes line up-ot, de ha elmész egy koncertre, hihetetlen élményekben lehet részed.
Kata: Nem hiszem, hogy bármikor máskor lehetne arra lehetőségem, hogy Petit koordináljam egy női(?) kezeslábasban feszítve, mégpedig olyan céllal, hogy az éppen készülő fotón a lehető legjobban hasonlítson a felvett póz és szög arra a képre, amit Luca küldött az outfit versenyükhöz.
Peti: DJ Elf a set első órájában jó úton haladt afelé, hogy legendává váljon, elképesztően jó bulit pörgetett. Aztán valami megtört, dobott pár Sum 41-számot, aztán a visszajelzéseket félreértve elkezdett KIZÁRÓLAG ilyen amerikai gimisfilm-betétdalokat játszani, de vagy fél órán keresztül. Nem hittem el, pedig éppen aktuálisan konkrétan az egyetlen programlehetőség volt itt bulizni, ha nem akartál technora kattogni. Tudjátok, az a szitu volt a közönség és közte, mint amikor nem akarod megsérteni a 6 éves unokaöcsédet, ezért miután mondott egy vállalhatatlan, vagy értelmetlen viccet, jót kacagsz, hogy örüljön, de nála ez olaj lesz a tűzre, ezért mond még egyet. Minden szám után taps, huhogás, hogy na oké, szép volt, jó volt, de eszedbe ne jusson a huszadik ugyanolyan szám bekészítése. Na én felismertem, hogy ez a helyzet, ezért lázadást szerveztem, és elkezdtem meggyőzni az embereket körülöttem, hogy jelzésértékűen menjünk arrébb tömegesen, és ne tapsoljunk a következő keverésnél. Szerintem nagyjából 30 embert meggyőztem, ami a kb 60 fős buliban egész jó arány, és voálá, az akció sikert aratott, érkezett is a Coco Jamboo. Szabadságharcnak éltem meg.
Mi az, amit semmiképp sem mesélnél el anyukádnak a tegnapról?
Timi: Tegnap jó gyerek voltam, ami megnyugtat, mert épp most készülök beszélni anyukámmal telefonon. Mondjuk amekkora szerencsém lesz, fixen a többi napról fog kérdezgetni, nem csak a tegnapiról.
Ádi: Hogy milyen csodálatos időben értem haza. Pont az az időszaka volt a napnak, mikor már valaki dolgozni megy reggel, vagy edzeni, én meg szépen bandukolok haza egy fergeteges nap után a Szigetről. Bár belegondolva, igazából ha csak egy fél órával később érek haza, simán találkoztam volna anyukámmal, ahogy éppen munkába készül.
Zoli: A Csocsó Presszóban elköltött pénz mennyisége, amit amúgy apróban teszek meg, hogy kevésbé legyen fájó. Lassan elég durva mennyiségeket ölt.
Kata: Ismételten semmilyen szilárd dolgot nem vittem be a szervezetembe, de nyilván csak azért, mert tudtam, hogy drága anyukámék végre hazajöttek, és otthon nagyon finom dolgok várnak rám. Véletlenül sem azért, mert a felelőtlen viselkedésemnek sokkal inkább kedvez az, hogy az evésre alkalmas szabadidőmet inkább a Csónakházban való sorbanállással töltöm a következő pohár sörömért.
Peti: Minden barátom a sátramban tartja a táskáit és a plusz cuccait, amit ha kiegészítünk azzal, hogy tegnap óta a szennyes ruhák elhelyezése közel sem nevezhető strukturáltnak, illetve pár dolog már ki is lett borítva, könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy ez a sátor a hajléktól hajléktalanszállóig terjedő skálán inkább az utóbbi felé tendál, és lehet, hogy kitakarítás helyett érdemesebb lenne felgyújtani, végülis olyat még úgyse láttam.
0 hozzászólás