A Talponálló stábja a tavalyi évhez hasonlóan idén is minden nap szubjektív formában számolt be a Sziget Fesztivál előző napjáról – még akkor is, ha a kedvenc fesztiválunk idénre lelopta a Talponálló dizájnját, és WC-ket díszítenek vele. A kérdések egy kivételével nap mint nap ugyanazok, a válaszok korántsem. Peti, Zoli, Timi, Luca, és Melissa jelentkezik – de nem csak itt, a @talponalloradio instán minden nap majdnem száz storyban tudósítottunk, ami bármikor visszanézhető a highlightjainkban.
Mi volt a nap legkatartikusabb élménye?
Luca:
Krúbi megint elképesztően fergetegeset alakított a színpadon. Ehhez a show-hoz már színészi teljesítményre is szükség van. Minimum 3-szor öltözött át egy másik karakter bőrébe, volt ő vitéz, rab és hercegnő is, és mindemellé a számait is nagyon jó sorrendbe válogatták össze, ezzel fenntartva az energikus hangulatot.
Zoli:
A tegnapi napon már nagyon a végét jártam, de Billie Eilishra feldobódtam. A koncert elején hihetetlen energiával robbant be, és az első négy szám nagyon elvitt magával, totális tombolás és katarzis volt. Még úgy is, hogy utána egy chillessebb koncertélmény is következett.
Melissa:
Nem titok, hogy mióta kihirdették a fő fellépőket, és Billie Eilish neve a lista elején szerepelt, már ott eldöntöttem, hogy ha van, amiért tűzön-vízen át fogok menni, az az, hogy Billiet élőben lássam. Bakancslistás énekesnő számomra, úgyhogy végtelenül vártam őt ide Magyarországra. Tegnap a többiekkel a Csocsóban kezdtem, de tudtam, hogy ha elől akarok állni, akkor csak pár sör férhet bele, mivel korán ki kell mennem, és beállni a sorba. Már Dzsudló előtt kimentem egyedül, és azonnal beszélgetésbe elegyedtem az ott várakozókkal, de persze nem azokkal az őrült fanatikusokkal, akik már hajnali 4-kor a kordonoknál vártak. Szerencsére az utolsó napra olyan előadókat válogattak össze, akik miatt gyorsan telt a sorban állás, szépen lement a GirlinRed is, majd mikor az égboltot elhagyta a leheletnyi fény is, a tűkön ülő tömeg egyre hangosabban kelt ki magából, és üvöltötte Billie nevét. 21:15-kor észveszejtő belépéssel megjelent a várva várt énekes, és elkezdődött amire mindenki várt. Aki kicsit is ismeri a dalait, az tudja, hogy a lány zenéit nem a legboldogabb pillanataidban hallgatod, épp ezért voltam rá nagyon kíváncsi, hogy milyen lehet majd élőben. Nagyon jól megoldotta, én ahogy egy szomorú szám után még a könnyeimet törölgettem, már jött is egy bulisabb szám, egyáltalán nem hagyta, hogy a közönség bedepressziózzon a koncert alatt. Azt kell, hogy mondjam, hogy a tavalyi Justin Biebert is felülmúlta. A legszebb koncert élményem volt. Egyszerűen katartikus volt, ahogyan láthattam a két szabad szememmel azt, akire egy rosszabb esős napon, vagy éppen festés közben nyomok a Spotyn, hogy újra erőt töltsön belém.
Timi:
Egyértelműen Billie Eilish. Vérprofin lehozta a fellépését, imádta őt a közönség. Így utólag simán megérte előtte a négy óra ácsorgás a melegben, mert végül egész jó helyünk volt.
Peti:
Krúbi egy állat. Egy ösztönös zseni. Felváltva sírsz a röhögéstől és keresed a leesett álladat egy-egy színpadi pillanat, brutális verze, vagy kitartott hang után. Az pedig, hogy mindezen Lucával vehettem részt, akit talán még sosem láttam magyar előadó iránt igazán lelkesedni, most meg úgy nyomta, mintha nem lenne holnap, még extrábbá tette a koncertélményt. Krúbiba szerintem egy kicsit minden lány szerelmes, és kicsit minden srác ő akar lenni, de ő ahelyett, hogy pusztán a kiállására alapozna egy koncertshow-t, minden egyes nyáron olyan műsorral jelentkezik, ami szétszakítja a Sziget PartyArénáját. Egy és negyed órás elnyújtott katarzis, tantrikus élmény a kékszemű lázadóval. Egyébként nagyon vicces, hogy elkezdte magát így hívni.
Mi volt a nap legnagyobb csalódása?
Luca:
A Billie Eilish- és Beton.Hofi-koncertek közül kell, hogy válasszak a csalódások terén, hiszen mindkettő előadás során akadtak technikai nehézségek. Egyiknél sem volt túl jó a hangosítás, ha oldalt álltál és nem a színpaddal szemben. Simán tudtunk egymással beszélgetni, ami lehet, hogy egy koncert alatt nem a legszerencsésebb.
Zoli:
Először is egy kicsit magamban, ugyanis miközben Petivel reggel fél hatkor néztük a napfelkeltét, valamit csúfosan félreértettem és szegénynek az amúgy is sok cucca mellé ott hagytam még a matracomat (amit amúgy ő szervált), hogy azt is vigye haza szegény (azzal a kocsival, amivel többek közt engem is kifurikázott a fesztiválra, és jó messze parkolta le). Innen is bocsi, Peti, ígérem, jövőre a Szigeten rajtam áll az első pár kör a Csónakházban. Azonban azon túl, hogy hogyan ásom alá a saját baráti kapcsolataimat, más csalódás nem nagyon volt, talán csak a tavalyról mindenkiben rossz szájízt hagyó por újbóli fel-fel bukkanása.
Melissa:
Ha most azt vártatok azt vártátok, hogy azt mondom, hogy jaj, a lábfájás, amit éreztem, miközben 6 órát vártam, akkor el kell, hogy keserítselek titeket, egy percét se bántam meg. Ha mindenképp mondanom kéne valamit, akkor egy igazi konfettis záróbulit még vártam volna, mint amilyen a tavalyi volt.
Timi:
Az utolsó napi életképtelenségem, és hogy Billie után már mentem is haza, mert annyira kivolt a szervezetem. Ezzel együtt azért bőven jutott szórakozás az elmúlt hétre.
Peti:
Olyan kuka részeg voltam, hogy átaludtam Krisz Rudi koncertjét. Mentségemre szóljon, hogy mikor felébredtem, és még volt hátra kicsi a hajnalból, a telefonomról vagy tízszer meghallgattam a „Homokba rajzolt szerelem” című számot.
Mennyit fejlődött az angoltudásod tegnap?
Luca:
Csónakházban – igen, sajnos ezt kell, hogy mondjam, hogy ott – beálltunk a sorba, hogy mihamarabb olthassuk a szomjunkat, és a sorban állva odajött hozzánk egy külföldi, hogy segít megigazítani a harnesseinket (az pántos, láncos bőrcucc Lucán – a szerk.), mert hogy bízzuk egy profira, azaz rá. Végül kiderült róla, hogy egy techno-dj, és elkezdte mutogatni a zeneszámait.
Zoli:
A tegnapi nap nem az angolról szólt, azonban mikor tegnap este 4:45-kor a Sziget utolsó igazi negyed órájára elindultunk a Colosseumhoz, ott sikerült a buli végén pár szót váltatni nagyon csalódott és kimerült külföldiekkel akikre amúgy fura módon a Sziget utolsó napján jött rá a sportolási lehetőség amit egy éjjeli focával próbáltak meg mérsékelni.
Melissa:
Tegnap egy srácnak lefordítottam Dzsúdló „Lej” című dalának szövegét, mert nagyon tetszett neki. A srác imádta, úgyhogy szerintem új hallgatót köszönthet Dzsúdló. Szívesen!
Timi:
Azt hiszem, már egész profi vagyok a „sorry” és az „excuse me” szavak ismételgetésében. Ezek elmaradhatatlanok egy tömeg közepébe való bejutáshoz.
Peti:
Ugye említettem, hogy sikerült aludnom egy nagyot Krisz Rudi közben, azt mondjuk eddig bőszen elhallgattam, hogy mindezt egy asztalon tettem, közvetlenül a Stereo Stage mellett. Arra ébredtem, hogy egy kedves csapat külföldi ébresztget, megkérdezi, jól vagyok-e, majd mikor félkómásan fellapoztam a fejemben a korábban megivott szótárat, és biztosítottam őket arról, hogy életben maradok, megmutatták egy képen, hogy azért a vicc kedvéért reprodukálták a rendkívül kényelmesnek tűnő alvópozíciómat.
Mi volt az a pillanat, amiről úgy érzed, hogy csak a Szigeten történhet meg?
Luca:
Csak itt történhet meg, hogy ausztrálokkal, belgákkal és németekkel karöltve torkotok szakadtából énekelitek a Nagyszínpad előtt a kedvenc fellépőtök kedvenc számait, úgy ölelkezve, minthogyha már régi barátok lennétek, közben a valóságban 5 perce találkoztatok velük életetekben először. Love Sziget, ez egy Love Island. Mindenki szeret mindenkit, tök mindegy, hogy ismerősök, régi barátok, ismeretlenek vagy ellenségek, ez a “kicsi” sziget összehozza az embereket.
Zoli:
Tegnap úgy voltam vele, hogy hamar lefekszem, mert nagyon hulla vagyok, de természetesen ahogy az lenni szokott az ilyen tervekkel, az lett, hogy a Sziget eldugott zugában, a strandon néztük a napfelkeltét egy számomra 3 nappal ezelőtt megismert társasággal.
Melissa:
Igazából tegnap teljesen meg voltam lepve, hogy mennyire intelligens volt a tömeg Billie előtt, nem volt körülöttem senki, aki bármiféle szer hatása alatt lett volna. Nem volt tolakodás, csak színtiszta kedvesség és fanatizmus. A szülők elkísérték a gyerekeiket, a nyakukba vették a kicsiket. A koncert előtt lapokat osztogattak, amiken dalszövegek szerepeltek. Tökéletes volt a nap zárására.
Timi:
Az, hogy az egyik barátunk a víz helyett a tequilát kezdi inni, majd amikor konstatálja, hogy ez nem pont az, amire számított, tovább issza.
Peti:
Az, hogy ennyire filmszerű volt az outfitverseny alakulása az instánkon Lucával. Vezetést szerzett, majd hihetetlen erőfeszítések árán 3-1-re fordítottam, és amikor már azt hittem, nyeregben vagyok, elhozta az utolsó két napot, és 3-3-ra mentette a hetet. Jövök is neki még egy tüskével, tiszta Hollywood. Nem kis küzdelem volt, ezennel szeretném is kihívni Lucát a jövő augusztusi visszavágóra.
Mi az, amit semmiképp sem mesélnél el anyukádnak a tegnapról?
Luca:
Nyilvánvalóan ez az eset is a Colosseumban történt, amikor hajnali 4 körül annyira utolért a faradtság, hogy nem viccelek, táncolás közben elaludtam egy pillanatra, aztán felriadtam, hogy mi történt, és realizáltam, hogy hol is vagyok. Egyébként miközben ezt a cikket írom, épp az előbb is kiesett a telefon a kezemből, és lecsukódtak a szemeim. Sajnos a napi 2 óra alvás nem elegendő egy ember számára.
Zoli:
A tegnapi estére visszagondolva azért nagyon örülök, hogy lejjebb lohadt az instastory-kipakolós kedvünk. Jobb ez így mindenkinek. Nekem is. Anyukámnak is.
Melissa:
Megmondom őszintén, szerintem anya olyan büszke lehet rám, mint én a szervezetemre, hogy kibírtam 6 napot megállás nélkül. Egyik nap se mentem haza éjszakai busszal, csakis a reggeli vonatokon vegetáltam. Úgy érzem, most rám fér a pihi.
Timi:
Hogy betegen is elmentem, így valószínűleg nem akart volna engedni, de azért legyünk őszinték, egy Billie Eilish-ért a legtöbbünk még a kómából is kikelne.
Peti:
Azt, hogy augusztus 10. óta áll egy random óbudai utcában a kocsim. Az se biztos, hogy megvan még, főleg, hogy egy román rendszámú autó mögé parkoltam. Holnap azért elmegyek érte.
És végül: hogy élted meg a 2023-mas Sziget Fesztivált?
Luca:
Őszintén, kezdem úgy érezni, hogy minél idősebb az ember, annál nehezebben lehet bírni egy majdnem egyhetes fesztivált. Ennek ellenére a Sziget a kedvenc fesztiválom. A rengeteg sok színes programmal, a kisebb stagekkel, ahol mindig új előadókat ismerhetsz meg, a szokásos pecsétgyűjtéssel (amit személy szerint sose fejezek be, de már a gyűjtögetés része is élmény), a barátságos és segítőkész emberekkel egy olyan élményt tud nyújtani, amit mindenkinek érdemes megtapasztalnia. Idén végre visszatértek a dekoratív fesztiválmegjelenéséhez, kint voltak a hangulat biztosításához szükséges díszletek, lámpák, zászlók. Idén először sikerült a por- és WC-helyzetet is megoldaniuk, így maga a fesztivál területe is sokkal tisztább és higiénikusabb lett. Azt külön kiemelném, hogy szappan is mindig volt a lehúzhatós wc-knél, így a fesztiválok alapszükségleteként használt kézfertőtlenítőmet alig kellett használnom. Összességében tehát a hangulat az, amiért a legérdemesebb fesztiválokra járni, az emberek nyitottsága, segítőkészsége mindig elkápráztat a kinti léthez képest, pedig ez nem az első Szigetem. Már most izgatottan várom, mit tartogat a 2024-es fesztiválszezon.
Zoli:
A tavalyi VOLT után a legjobb fesztiválélményem, sokkal jobban megéltem a Fesztivál egészét, és nem csak a koncertekre sikerült eljutni, hanem a Szigetet szintén meghatározó ’’off’’ programokra is. Nagyon jó társaság gyűlt össze idén is, kicsiny csapatunkban mindig mindenki talált egy-egy embert, aki pont arra akart menni, amire ő, senki sem volt egyedül hagyva semeddig. Minden napra jutott olyan előadó (kivéve a vasárnapot), ami tényleg érdekelt, és mindenképp ott szerettem volna rajta lenni, minden ember hihetetlen jófej volt és segítőkész, teljes jó indulattal álltak az emberek egymáshoz, és ezt nagyon feltöltő volt megélni. Az a baj az ilyen nagyon összefoglaló írásokkal, hogy azt a milliónyi kis dolgot, ami ilyenkor kering az ember fejében, nem lehet itt összeszedni és leírni, pedig az ilyen apróságok emelik ki a Szigetet igazán számomra a többi fesztivál közül. Egy ideje rágom Peti fület, hogy csináljunk egy Sziget-kibeszélő adást – remélem, összejön, már csak adásmenetet kéne írnom hozzá…
Melissa:
Mindig nehéz ezt pár szóban leírni, mert azzal, hogy egy egész hetet itt vagy, egyszerűen tényleg kiszakadsz a valóságból. Olyan, mint egy nyaralás, a hosszú, tartalmas pihenéseket leszámítva, mivel itt ez nem az alvásról szól. Szerettem volna megtapasztalni, milyen az élet reggel, ahogy a kis napsugarak besütnek a résnyire nyitva hagyott sátradon át, de sajnos most ez nem valósult meg, majd akkor jövőre. A Szigeten mindig olyan jó, hogy nem csak új embereket ismerhetsz meg a piádra várva a pultnál, hanem új zenei stílusokat, eddig nem hallgatott előadókat is. Ez az idei Sziget talán még az előzőnél is jobban tetszett, mivel több közeli barátom is jött. Mindig volt, aki vevő volt valamelyik ötletemre, legyen az a pecsételés, L.L. Junior-koncert, vagy a Coca Cola standnál való táncolás. Arról nem is beszélve, hogy szerintem az idei Sziget Fesztivált még takarékosabban oldottam meg, mint tavaly. Sokszor otthon készített lecsót, vagy akár rántott patiszont vittem be magammal, amiket a barátaim sátrában nyammogtam el a hajnali órákban. Egyedül az alkohol volt kérdéses, de szerencsére megvannak a megfelelő forrásaim erre is;) Az outfitek is nagyon egyediek voltak, minden nap kiszemeltem valaki olyat, akinek én is szívesen a ruhájába bújtam volna. Az egész Sziget nagyon kitett magáért, én már csak a látványtól elámultam, minden négyzetcentije annyira kreatív volt és egyedi. Itt is szeretném megköszönni az egész Talponálló stábnak, különösen Petinek, aki lehetővé tette, hogy itt lehessek idén is. Nagyon hálás vagyok, remélem többször is megkapom ezt a bizalmat. Szia Sziget, már most hiányzol<3
Timi:
2019-ben voltam először a Szigeten, és nagyon jó volt most így négy évvel később visszatérni. Nem véletlen, hogy ennyien szeretik, és a világ összes pontjáról jönnek visszatérő vendégek minden évben. Az egész egy felszabadult, elfogadó közeg, és én nagyon örülök annak, hogy mindez Magyarországon valósulhat meg. Az elmúlt egy hétben nem csak a barátaimmal éreztem jól magam, hanem megismertem új embereket, összefutottam régi ismerősökkel, találkoztam olyanokkal, akikkel soha többet nem fogok beszélni, és olyanokkal is, akikkel fogom tartani a kapcsolatot. Voltam nagyon fáradt, a bioritmusom vett egy 180 fokos fordulatot, de annyit nevettem és mosolyogtam, hogy az elmúlt egy hétben minden megérte. Örülök, hogy a Talponálló stáb tagja lehetek, és segíthettem megörökíteni a fentebb említett pillanatokat:)
Peti:
Kezdjük a nehézségekkel, mert kár tagadni, hogy ebből is kijutott bőven. Nagyon egytértek Lucával, amikor azt írja, hogy ahogy öregszik az ember, egyre nehezebb végignyomni egy ilyen hosszú fesztivált ilyen életmóddal, ahogyan mi fesztiválozunk. Utálnám öregnek titulálni magam 25 évesen, és nem is teszem, de azt határozottan érzem, hogy amíg pár éve a kisujjunkból kiráztunk egy hatnapos erőltetett menetet, idén már kellett tudatosan figyelnem bizonyos dolgokra, hogy bírjam végig. Kicsit olyan voltam, mint a legrutinosabb focisták, akik karrierjük vége felé megtanulják, hogy csak akkor kell futni, ha muszáj, és inkább jó helyezkedéssel oldják meg a helyzeteket. És egy kezdőkörben gyalogoló Messi mellett is ott vannak a társak, akikre számíthat, éppen úgy, ahogy én is egy fantasztikus csapattal dolgozhattam ezen a héten, akik minden helyzetben kihúztak a bajból. Korábban az egyik cikkben azt írtam, 359 alkalmasabb nap lett volna az évben a telefonom lehalására, mint a Sziget Fesztivál ideje, ahol nálam futnak össze a közvetítés szálai és a csapat logisztikája, és valóban, iszonyatos szenvedés volt az a két nap, ami alatt ilyen szinten rá voltam szorulva a többiekre. A stábon kívüli barátaink is beszálltak, szerintem legalább 8 különböző telefonról jelentkeztem be a @talponalloradio instára, hogy tovább közvetíthessek, és megszokottá váltak a rádiós csoportunkban azok az üzenetek is, amikor Luca, Zoli, vagy Timi ír be valamit, de a szöveg úgy kezdődik, hogy „sziasztok, Peti vagyok…”. Az, hogy eközben a hihetetlen vesszőfutás közben egyben maradt Talponálló közvetítésfolyama, és a velünk tartó követők ebből csak minimálisan érzékelhettek bármit, az egy olyan dolog, amiért nem tudok elég hálás lenni a stábunknak. Mindenki odatette magát, és csodálatos volt megtapasztalni, hogy a legnagyobb nyomás alatt, a legnehezebb helyzetekben is maximálisan számíthatok rájuk. A kulisszák mögötti barangolásból viszont elég lesz, milyen volt maga a fesztivál? A válaszom az, hogy fantasztikus. A fellépők egytől egyig kitettek magukért, életem eddigi három legnagyobb koncertélménye közül immáron kettőt a 2023-mas Sziget jegyezhet az Imagine Dragons- és Macklemore-koncert óta. A Sziget Fesztivál legnagyobb erőssége azonban továbbra sem az egyébként hibátlan fellépőkben, hanem magában az atmoszférában rejlik. Nagyon elcsépelt kifejezés ez, de tényleg úgy érzem, hogy a Sziget közössége egy nagy család. Itt tényleg mindegy, hogy Billie Eilish, vagy Nemazalány miatt jöttél, itt tényleg mindegy, hogy békéscsabai vagy, vagy Puerto Rico-i, és tényleg mindegy, hogy a legnagyobb csajozógépként érkeztél, vagy inkább a Magic Mirror Drag Queen-showjai vonzanak. Bárki is vagy, itt mindenki szeretettel és őszinte nyitottsággal fordul feléd, ami elképesztő kincs, és amit sehol máshol nem éreztem még ilyen mértékben, mint a Szigeten évről évre. A K-Hídon tényleg hazajön az ember, és már most nagyon várom, hogy 2024 augusztusában ismét hazaérjek, addig meg valahogy csak kihúzzuk Sziget nélkül. Szeretném megköszönni ezt az elképesztő hetet az itt is hatalmasat teljesítő Zolinak, aki nélkül soha nem jöhetett volna a Zoli hasonmásverseny az instánkon, hiszen akkor nem lett volna kire hasonlítani, köszönöm Timinek, hogy ilyen rekordgyorsasággal vette fel a ritmust, és pontosan olyan profi volt a Szigeten is, mint a stúdióban szokott, köszönöm Melisszának, hogy a kis pozitív energiabomba hozzáállásával beragyogta a fesztiválközvetítésünket, és köszönöm Lucának, hogy már tíz éve támogat, bármi hülyeséget találok ki, és ezalól már jó ideje a rádió sem kivétel. Ott volt velünk a háttérben Kolos, Maja, Viola, Jaksa, Zalán, Elemér, Dorina, Ricsi, Korni, és még sokan mások is, akiket felsorolni sem tudnék, nekik is köszönöm ezt a hetet, mert nélkülük nem lett volna ugyanilyen az élmény, és sokuk besegített a rádiós munkába is. De ha már köszönetek: a legnagyobb pacsival neked tartozunk, kedves hallgató, néző, követő, amiért egész fesztivál alatt megtiszteltél minket a kitűntető figyelmeddel. Reméljük, sikerült átadnunk a fesztivált, és kicsit megélhetted te is azt a varázslatot, ami augusztus közepén a Hajógyárin történik – jövőre, veletek, ugyanitt! Jó mulatság, férfimunka volt! *mic drop*
0 hozzászólás